Érik a vég Boris Johnson számára? Távozott a brit kormány két kulcsminisztere
Az egészségügyi és a pénzügyminiszter távozásánál már csak az azt kísérő, nyilvánosságra hozott levél lehet fájóbb a brit kormányfő számára.
Az egészségügyi és a pénzügyminiszter távozásánál már csak az azt kísérő, nyilvánosságra hozott levél lehet fájóbb a brit kormányfő számára.
A két politikus a NATO-csúcson futott össze.
A konzervatív párt ezzel két parlamenti mandátumot is veszített.
Az ukránok legpozitívabban Andrzej Dudához, Boris Johnsonhoz és Joe Bidenhez állnak.
Bár Boris Johnson kizárta, hogy brit katonákat küldjön Ukrajna megsegítésére, az új vezérkari főnök szerint fel kell készülni egy esetleges európai bevetésre.
2020-ban a koronavírus miatti lezárások alatt is buliztak a Downing Streeten, Lord Geidt szerint pedig kérdéses, hogy Boris Johnson megsértette-e a miniszterek kódexét.
Papíron bizalmi szavazást nyert Boris Johnson, a gyakorlatban viszont nagyon úgy tűnik, hogy két részre szakadt a Konzervatív Párt. A miniszterelnököt támogatók azt mondják, megkérdőjelezhetetlen megerősítést nyert a kormány, az igazi teszt azonban csak a következő hetekben jön az időközi választásokon.
A demokrácia akkor egészséges, ha az emberek hisznek a vezetőknek, még akkor is, ha nem értenek velük egyet. A tegnapi szavazás – még ha Boris Johnson meg is úszta azt – azt tanúsítja, hogy a konzervatívok igen nagy hányadának elege van a kormányfőből, írja a The Timesban a volt brit külügyminiszter.
A brit miniszterelnöknek a partygate miatt kellett szembenéznie párttársaival.
Egyre többen követelik a konzervatívok közül is Boris Johnson miniszterelnök lemondását a Downing street-i bulik miatt, de ami igazán aggaszthatja, hogy párttársai sorra jelentik be, bizalmi szavazást kezdeményeznek ellene. A bizalmi szavazáshoz 54 képviselő kell, pontosan nem tudni, hányan csatlakoztak, de közel lehetnek az elegendőhöz.
Csodálatos, hogy újra fel tudja vállalni az identitásának azt a részét, ami az EU-hoz köti - nyilatkozta Stanley Johnson, miután francia állampolgár lett.
Chris Pincher február óta töltötte be a frakcióvezető-helyettesi pozíciót, csütörtökön mondott le. Boris Johnson korábbi főtanácsosa szerint a miniszterelnök még viccelődött is Pincher zaklatási múltjával.
A telenovellákat idéző jelenetben a kanadai miniszterelnök mondat közben vált angolról franciára, majd mindketten ukránul fejezik be a videót.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Boris Johnson brit miniszterelnök szerint is hosszú háborúra, Ukrajna elhúzódó támogatására kell felkészülni.
Már korábban látszott, hogy kisebbfajta diplomáciai konfliktus lesz abból, megrendezheti-e a győztes Ukrajna a következő Dalfesztivált.
Az ukrán fővárosba érkezett pénteken a brit kormányfő, hogy többek között nehézfegyverzet szállításáról tárgyaljon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Kijevben szinte egymásnak adják a kilincset az európai politikai vezetők ezekben a napokban.
A karantén alatt tartott bulik miatt tartanak bizalmi szavazást a brit kormányfő ellen hétfőn este.
A téma természetesen az ukrajnai háború és az olajembargó volt.
"Nehéz indokokat találni" a brit kormány magatartására – áll a koronavírus-járvány elleni korlátozások idején tartott Downing Street-i partik ügyében elvégzett vizsgálat szerdán közzétett jelentésében.
Az ukrán elnök több mint 3,3 millió szavazatot kapott. A színészből lett Zelenszkijt Vlagyimir Putyin háborúja röpítette a világ legbefolyásosabb embereit összegyűjtő lista élére.